VELENCZEI ÁGI

Édesapja volt a példaképe, aki gyalog hazajött Ukrajnából a munkaszolgálatból, hogy még idejében elérje a bori csatlakozást. Aztán Recsk. Sokkal később vki a nyakába ugrott Áginak, amikor megtudta kinek a lánya és ezt mondta: „Tudja-e hogy a maga apja tartott életben minket? Amikor kihajtottak hajnalban minket követ törni, akkor megállított és azt mondta : nézzétek milyen gyönyörű a napfelkelte!” Ez az én örökségem.” mondja Ágnes Velenczei, egy vele készült interjúban, amelyet most újraolvastam a jelölés örömére. A Velünk beszélj, ne rólunk kötetben hátrányokkal induló aktivisták történetei között találjuk a övét is. De magam nem könyvekből ismerem persze Ágit, sok évig kurátortársam volt Mo. első hazai közösségi alapítványában, a Ferencvárosban. Ma ugyanott tiszteletbeli kurátor és ezekben a napokban is egy sikeres adománygyűjtő kampányt visz gőzerővel a 77. születésnapja alkalmából. Amikor megismertük, nem sokkal a nyugdíj előtt álló, folyton plusz munkákat vállaló, három fiút nevelő özvegy asszonyként, rögtön láttuk, hogy több energiája van, mint nekünk együttvéve. Ha létezne a Civil Aktivisták Nagy Lexikona, abban nevéhez fűződne az első Születés Hete rendezvénysorozat kerületi megvalósítása, 2007-től 13 éven át a Babák Rózsaparkja ötlete és megvalósítása, az Írisz Családi Kör létrehozása és az Anyahajó Anyaközpont életre segítése.

Nekem Ágiról elsősorban a fáradhatatlansága és az a mély humánum jut eszembe, amivel ő él, és amiből nagyon sokan, nagyon sokat tanultunk. Ági az a civil aktivista, aki minden kezdeményezésben, tervezésben és megvalósításban következetesen arra emlékeztet valamennyiünket, hogy a legelesettebbek, legnehezebb helyzetben lévők számára is valódi kapcsolódást és teljes értékű részvételt kell teremteni. A képen „Sütimamaként” látható (azt hiszem Csoszó Gabi fotója), mivel az FKA Sütiflotta csapatának motorja is sok sok éve, messze földön híres krumplis pogácsájával csak a diós-krémese versenyezhet…

Mondhatjátok, hogy – hál’Istennek – annyi díjat, elismerést kapott már, például 2021-ben Pro Urbe Díjat Ferencvárosért. Azért mondom én mégis, hogy megérdemelné a KülönC díjat, mert ez a díj fejezi ki talán legjobban, hogy milyen is ő…