„CIVIL PULZUS A VÁROSMONITORING ESZKÖZEIVEL”

A Pécsi Közösségi Alapítvány két évre tervezett programjának címe: „Civil pulzus a városmonitoring eszközeivel”. Mi is volna ez a program?

Kezdjük kicsit távolabbról (persze csak röviden)!

A Pécsi Közösségi Alapítvány (PKA) célja, hogy tevékenységével lépésről lépésre haladva járuljon hozzá a város társadalmának fejlesztéséhez.

Mit jelent a „fejlesztés” kifejezés? Egy meghatározás szerint „a fejlesztés a fejlődés elősegítését, serkentését célzó, tudatosan szervezett tevékenység”. Ez a „tudatosan szervezett tevékenység” a meglévő adottságokra épül, és a képességek, készségek erősítésén, kibontakozásuk támogatásán keresztül segíti a fejlődést.

A „tudatosan szervezett” fejlesztés feltételezi, hogy ismerjük meglévő adottságainkat, képességeinket, és hogy nagyjából ugyanazt értjük „fejlődés” alatt.
Ezekben a kérdésekben nagyon nehéz valós adatokhoz jutni, felismerni a mélyebb folyamatokat, azaz megalapozni a felelős autonóm cselekvést.

Az „objektívnek” tartott – elsősorban mennyiségi – adatok elérése nehéz. Ezen adatok gyakran jellemző elavultsága, városi szintű használhatóságot ellehetetlenítő szerkezete miatt nem mindig használhatóak.

A PKA által megvalósítani tervezett „Civil pulzus a városmonitoring eszközeivel” program tehát terveink szerint nem a mennyiségi adatokra kooncentrál. Ehelyett a helyi társadalom életére ható fontosabb tényezők szubjektív megélését, megítélését regisztráljuk, illetve a város civil szervezeteivel közösen értelmezzük.

Pécs társadalmának életét alakító hatások szubjektív megélésének ismerete fontos információkat nyújt számunkra, civil szervezetek számára azoknak a teendőknek a megtervezéséhez, melyek megvalósítása fejleszti a civil szervezetek érték- és érdekérvényesítő képességét, tevékenységeik eredményességét, elfogadottságuk, támogatottságuk mértékét.

A „Civil pulzus a városmonitoring eszközeivel” technikai értelemben a Pécsi Közösségi Alapítány, tartalmi értelemben azonban a pécsi civil szervezetek, szerveződések – a helyi társadalom fontos szereplőinek programja.

Konkrétabban a programról

Programunk központi eleme négy „pécsi szelfi” megvalósítása két év alatt. Az angol selfie szó egyik lehetséges magyar fordítása: „önportré”. A programunkban szelfiknek nevezett részprogramok célja a pécsi társadalom „önportréinak” elkészítése a helyi társadalom egy-egy metszetéről. Ezeknek az „önportrék” darabkáit afféle puzzle-mozaikként a pécsi civil szervezeteken keresztül elérhető pécsiek szubjektív véleménye adja.

Az első szelfi a „Civil szelfi”
A Civil pulzus a városmonitoring eszközeivel” program további, a szelfikre épülő elemei a következők:

„Ne csak mondd, mutasd is” 
Nyilvános, díjjazott fotópályázatok – azaz a „fotóhang” (photovoice) módszer illesztése a szelfik témáihoz.

„Szelfi Szemeszterek”
A szelfik eredményei a hétköznapi, személyes benyomásoknál mélyebb, rendszerezettebb tudást adnak a helyi társadalom, benne a civil szféra állapotának megítéléséhez. E tudás hasznosulását szolgálják sz egyes szelfik eredményeinek a szemeszterek során megvalósuló támogatott, tematikus feldolgozása.

Építünk a szinergiákra 
Ez egy „kibeszélő” programelem. Célja a szelfik eredményeinek különböző helyszíneken történő bemutatása, az eredmények megvitatása.

A „Civil pulzus a városmonitoring eszközeivel” című program megvalósításába már a kezdetektől bekapcsolódnak más pécsi civil szervezetek is. Ők alkotják a Patrónus Csoportot. (A részletekről a linkre kattintva tájékozódhatsz.)

A bemutatott kétéves program négy ismétlődő blokkból áll. A programblokkok tartalmát folyamatosan csiszoljuk, fejlesztjük.

Ha úgy érzed, van bennen tetterő, vannak ötleteid, vagy segíteni szeretnél nekünk ebben a számunkra kedves feladatban, csatlakozz hozzánk! Keress bennünket, írj az [email protected] címünkre!

A civil szelfik eredményeiről, a többi részprogram indulásáról, alakulásáról honlapunkon, valamint közösségi felületeinken rendszeresen frissítjük az információkat, így ezekről magad is könnyen tájékozódhatsz.

Várunk szeretettel!

Ha szívesen tájékozódnál részletesebben a témáról, ajánljuk figyelmedbe az alábbi felvételt:
PÉCS TV / Közterülte c. műsora: https://www.youtube.com/watch?v=4Giupb0ZJcw

(A „Civil pulzus a városmonitoring eszközével” programjainkra vonatkozó adatkezelési szabályzatunkat itt tekintheted meg.)