GÁL ÉVA

A Pécsi Kodály Gimiben ismerek valakit, akit szeretném, hogy az egész világ megismerjen, mert amit csinál, az világszám!

Gál Évának hívják. Magyar-média-drámatanárként létrehozott egy diákszínjátszó közösséget az iskolában.

Ez azt jelenti, hogy 7. osztálytól (6 osztályos gimi) csatlakozhatnak a gyerekek a színjátszó csoportba, ahol délutánonként a padlástéri kuckóban együtt létrehoznak valamit. Persze fontos a produktum is, amit meg lehet mutatni, elő lehet adni akár a saját iskolájukban, akár bárhol más rendezvényeken.
Az előadásaikkal mennek a Regionális Diákszínjátszó Találkozókra(RDT) , az Országos Diákszínjátszó Fesztiválokra(ODF), voltak az Ördögkatlanon, versenyeztek a Helikoni Ünnepségek kulturális seregszemléjén is. Sok díjat hoztak el ezekről a versenyekről!
Vitaszínházakat szerveznek, felléptek a Karcban több alkalommal. Legutóbb a Művészetek és Irodalom Házában voltak láthatóak „Salem” című darabjukkal.

De talán ennél is fontosabb, ami az együtt töltött időszakban velük történik! Az, hogy ők fontosak, az, hogy figyelnek rájuk, lehetnek bátrak, megélhetik egy biztonságos térben az érzéseiket, határaikat, feltehetik a kérdéseiket, kapcsolódhatnak egymáshoz. Szóval csupa csupa olyan fontos valami, ami ebben az elhanyagolt, sérült iskolarendszerben egyre jobban hiányzik. És akkor van egy „elvetemült” tanár, ( egyébként a magyarórái sem akármilyenek, izgalmasak, a cselekvésből tanulásra épülő drámapedagógiát alkalmazza ) aki elköteleződésből, szabadidejéből, küldetésként viszi ezt az ügyet. Az iskolában többször az év tanárának választották a diákok.

Éva színésznő a PHSZ-Oberon társulatában és az Élménybirtok Bikal oszlopos tagja.

Egy egészséges oktatási helyzetben talán nem számítana hősnek, de a mi jelenünkben sajnos lázadásnak, különcségnek és ezért hőstettnek számít amit tesz!
Talán nincs annál fontosabb, hogy a gyerekek megismerjék önmagukat, egymást, a biztonságos, egészséges kapcsolatbanlevést.
Ha tehetném minden iskolában kötelezővé tenném, de legalábbis egy matek óra helyett az órarendbe csempészném.

Mindkét gyerekem a Kodályba járt és fiam Éva színjátszójának köszönhetően kezdte el megtalálni a saját hangját, körvonalait. Őt ezek a kezdeti szárnycsapások egészen a Színház és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakáig repítették, de ebben a történetben nem az a fontos, hogy merre vezet a diákok útja. Ez nem színészképző, hanem egy közösség, akik irodalmi műveket, saját élményeiket, őket érdeklő, érintő izgi, aktuális témákat a dráma /a mozgás, a színház eszközeivel megformálnak. Ahogy Éva egy podcastben megfogalmazza: „Itt megtanulnak egy olyan felszabadult együtt létezést, együtt gondolkozást és konstruktív munkát, amit a későbbiekben tudnak kamatoztatni, hogy ne szorongó felnőttek legyenek” !
És még nem beszéltem a nyári csurgói diákszínjátszó táborról, ami ennek a csodának a része. Egy gyönyörű helyen együtt van sok sok diák, jófej felnőttekkel, és alkotnak, ötletelnek kisebb csoportokban, figyelnek egymásra, magukra, beszélgetnek, megváltják a világot. Éva csoportjában mozgásszínházi előadások születnek. A végén létrehoznak valamit, amit megmutatnak egymásnak, nekünk szülőknek és örünlek és örülünk.

Egy mondatban szeretném kiemelni a Pécsi Kodály Gimit, hogy egy ilyen szuper programnak lehetőséget ad, támogatja azt!

Gál Évát jelölöm a díjra, mert felelősséget vállal, érzékeny, észrevesz, enyhít és felemel.