Útelágazás Alapítvány
Wiesner Iván vagyok, és én magam is gyermekotthonból kerültem ki. Mikor 19 éves lettem egy napon kattant mögöttem a zár és ott, ahol előző nap még a kenyeret is megkenték nekem, másnap már be sem tehettem a lábam.
Sok-sok évvel később elkezdtem visszajárni a gyerekotthonokba, hogy segítsek, ha tudok sorstársaimnak a következő generációból.
A „Van Élet a Gyermekotthon Után” projekt 10 éve indult, célja az állami gondozott gyerekek felkészítése az életre, esélyeik növelése arra, hogy lehetőleg a társadalmunk hasznos tagjaivá váljanak. Önkénteseinkkel heti rendszerességgel tartunk foglalkozásokat a gyermekotthonokban Baranya szerte. Már régen szembesültünk azzal a problémával, hogy az ellátórendszerből kikerülő fiataloknak nincs hova menniük lakni, miután kirakják őket a rendszerből. A rasszizmus és szűkös anyagi kereteik miatt nagyon kevés az esélyük arra, hogy bérelhető szobát találjanak. Tavaly a Pécsi önkormányzattól 2 kertvárosi lakást igényeltünk és kaptunk is meg, hogy „Dobbantóházakat” alakíthassunk ki számukra. Egyet a fiúk, egyet a lányok számára. A lakásokat kifestve, de minden gép és berendezés nélkül kapjuk meg. És bár a beszerzéseket használt dolgokból kívánjuk összeszedni, de mindig van olyan, amit sajnos meg kell vásárolnunk. A lakásra pályázók szigorú házirend szerint fognak élni, dolgozniuk és / vagy tanulniuk kötelező, maximum 25 éves korukig vehetik igénybe a Dobbantóházakat. Ez idő alatt össze kell gyűjteniük önálló tőkét albérletre/ kaucióra stb…
Ezek betartatására és a fiatalok tudatos életvitelre és pénzgazdálodásra való tanítására személyes mentorokra van szükségünk, valamint lakásonként egy felelősre. Ezeket a feladatokat és a kötelező oktatásokat, tanfolyamokat már nem tudjuk teljesen csupán önkéntes munkaerőből biztosítani. Valamint a lakások fenntartási költségeit is meg kell előlegeznünk az első hónapokban majd. Ezekhez szeretnénk anyagi támogatást, hogy jó startolással biztonságosan hosszútávon tudjuk végezni ezt a sokak számára életbevágóan fontos tevékenységet.