P-AGE Tudatos Öregedés Program

2022-ben az Erasmus+ támogatásra beadott pályázatunk kedvező elbírálásban részesült és elindult a P-AGE Tudatos Öregedés Programhoz kapcsolódó nemzetközi P-AGE Közösségi intergenerációs és idősbarát platform projekt a Pécsi Közösségi Alapítvány és Hekate Conscious Ageing Foundation együttműködésében.

A P-AGE Tudatos Öregedés Program víziója és hosszútávú célja helyi tudatos öregedés ökoszisztéma létrehozása, a hazai tudatos öregedés hálózat építése, kapcsolódva az európai ökoszisztémához.

Ennek első lépése az ERASMUS+ támogatás keretében megvalósuló európai együttműködési projekt. A P-AGE Tudatos Öregedés Program alapítói Knyihár Éva és Török Bettina, a P-AGE Közösségi intergenerációs és idősbarát platform projektet a Pécsi Közösségi Alapítvány inkubálja.

Az ember történelme során először fordul elő, hogy egyszerre 4-5 generáció is aktív szereplője a társadalomnak. Az elmúlt 50-70 évben végbement, ma is sőt a jövőben is tartó demográfiai átalakulás számtalan új lehetőséget hoz, és egyben sok új kihívás elé is állít minket.

Soha annyi 75 év feletti ember nem élt Európában, mint napjainkban, miközben – a digitális átalakulásnak is betudhatóan – talán soha olyan eltérő nem volt az idősebbek és a fiatalabbak világa, mint ma.

Mindeközben társadalmunknak olyan komoly kihívásokra kell megoldást találnia, mint a lakhatási-, demográfiai-, ezzel párhuzamosan a gondoskodási válság, és mindennek tetejébe a javában dúló klíma válság.  Ezeknek a komplex kihívásoknak a megválaszolására szükségünk van minden generáció tudására, tapasztalatára, kreativitására, aminek viszont feltétele a generációk összefogása.

Bár a generációk közötti együttműködés spontán létrejöttére minden bizonnyal találunk példákat a saját környezetünkben, a közösségi-társadalmi szintű intergenerációs összefogás megszületése ritkán történik meg spontán. Egy ilyen összefogáshoz szükség van arra, hogy az egyes generációk tagjai kölcsönösen lássák-hallják-megértsék egymást. Fontos, hogy túllépve a valóságot eltorzító előítéleteken, a mindennapok szintjén is megvalósuljon a dialógus a generációk között. Elengedhetetlen, hogy legyenek közös ügyek, tevékenységek, terek, ahol a kölcsönös megismerkedés, megismerés, együttműködés megszülethet.

Éppen ennek az intergenerációs társadalmi kohéziónak az erősítése, támogatása a fő célja a P-AGE Közösségi intergenerációs és idősbarát platform projektnek.

A két éves projekt keretében a közös munka eredményeként egy idősbarát fókuszú, a nemzetközi tapasztalatokra építő intergenerációs eszköztár kerül megalkotásra. Az eszköztár részét képezi egy együttműködést segítő módszertan, különböző gyakorlatok, illetve egy a közösségekben széles körben alkalmazható érzékenyítő-oktató társasjáték is.

A projekt keretében sor kerül az eszköztár és a társasjáték oktatására/bevezetésére pécsi szakemberek számára. Az interdiszciplináris szakemberek (többek között civil, egészségügyi, felsőoktatási, kutatási, kulturális, önkormányzati, építészeti, esélyegyenlőségi területekről) a két év folyamán maguk is részt vesznek egy 10 alkalmas, közösségi fókuszú, de saját élményre építő Tudatos Öregedés képzésen.

A megszületett eszközök eredményének haszonélvezői nemcsak azok a pécsi és nemzetközi szakemberek lesznek, akik a munkájuk során használják majd ezt a pragmatikus intergenerációs eszköztárat, hanem a közösség minden lakosa (kortól függetlenül), akik számára új terek, lehetőségek nyílnak a generációk közötti találkozások, beszélgetések, megismerések megszületésére.

A P-AGE Közösségi intergenerációs és idősbarát platform projekt az Európai Unió Erasmus+ programjának keretében valósul meg és az Erasmus+ program biztosítja a megvalósításhoz szükséges pénzügyi hátteret.

Elérhetőségek
Knyihár Éva, P-AGE Tudatos Öregedés Program, alapító
+36 20 263 7659

Török Bettina, P-AGE Tudatos Öregedés Program, alapító
+36 70 431 8909