Mi is dokit etetünk! 

Két fantasztikus pécsi hely – a Nana bistro&bar és a Reggeli– dolgozott össze, hogy gördülékeny legyen a frontvonalban dolgozó orvosaink ellátása. 

Finom, friss, helyi termelők alapanyagaiból és környezettudatosan készült ételek segítették a pécsi kórházi dolgozókat, hogy el tudják látni a nemes munkát, amit végeztek értünk pécsiekért, baranyaiakért.

Örömünkre mi is kivehettük a részünket anyagi támogatásunkkal!

KIKNEK?

 A PTE illetékeseivel egyeztetve, kidolgozva született meg akciótervünk, melyben a Koronavírus Ellátó Központ dolgozóinak tudunk meleg ételt biztosítani.

MIBŐL?

 Egyrészt 1 millió Forint az alapítvány saját forrásából, melyet tőletek, pécsiektől gyűjtöttünk 2019-ben adományként.

És!!! újabb 1 millió Forint a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány KözösALAPON programjától.

Így összesen 2 millió forint áll rendelkezésünkre az ügy szolgálatában! 

MIT?

 A sokunk által kedvelt pécsi Reggeli most maga is nehéz helyzetbe került, de ahogy megszoktuk tőlük, rögtön a jó ügy mellé álltak, és ahogy rövid fennállása alatt is már sokszor bizonyította lojalitását a pécsiek felé, most sem késlekedett segíteni.

Szakácsai -többnyire a helyi kistermelők áruit felhasználva- fantasztikus ételekkel segítik a KEK dolgozóinak munkáját!