LÁSD A VILÁGOT AUTISTA SZEMMEL

ÉLŐ ADÁS 2024 / 959 000 Ft adomány

Az egyesület az adományozóknak köszönhető támogatással három területen tudta támogatni a 2024-2025-ös évben az autista gyermekeket, családjukat és a velük folglalkozó pedagógusokat.
Egyrészt 9 gyermek tudott részt venni a testvéreket támogató programban, melynek célja az volt, hogy nagyobb rálátásuk, megértésük legyen az autizmussal kapcsolatban, így együttérzőbben és tartalmasabban tudjanak időt tölteni testvérükkel.
Másrészt egy 3 napos integrációs, iskola-felkészítő program során 5 gyermeknek nyújtottak felkészítésben történő támogatást, melyben a programhoz kapcsolódóan a pedagógusoknak és szülőknek is tartottak edukatív tartalmú előadást az autizmusról, ADH-ról.
Harmadrészt pedig tematikus témájú szülőtalálkozókat szerveztek, melynek során több témát is körbe jártak a szenzoros nehézség, étkezési zavarok, szobatisztasági kérdések kapcsán, foglalkoztak a szülőkben felmerülő felnőttkori kérdésekkel és nagy hangsúlyt kaptak a szülők az „Én, szülőként” tematikus találkozók kapcsán.

Ha megismernéd mélyebben az egyesület munkáját, esetleg támogatnád a továbbiakban is őket, látogass el honlapukra:
https://autistaszemmel.hu/

PÉCSI JÓTÉKONY NŐEGYLET
ÉLŐ ADÁS 2024 / 1 481 000 Ft adomány

A Pécsi Jótékony Nőegylet 27 éve végzi a társadalmi rászorulók támogatását Pécsett. Kiemelt programjuk a „…nekem nincs ebédem…”, mellyel nehéz körülmények között élő általános iskolás gyermekek iskolai étkezésének befizetését vállalják át: a szülők helyett befizetve a napközi étkezéseket.

A jelentkezők száma az utóbbi három évben dinamikusan nőtt meg, így a 2024-es tanévkezdés további létszámnövekedést sejtetett, ami be is igazolódott.

A PKA által nyújtott adomány lehetővé tette, hogy 2024-ben minden elsős kisgyermek kaphatott ételt az iskolában és valamennyi korábban megkezdett támogatott család gyermeke továbbra is részesül az iskolai étkezésben egész félév során.

2024. novemberben összesen 15 iskola 112 tanulója számára tudták vállalni az étkezés befizetését a Pécsi Ellátó Központon keresztül 919.831.- Ft értékben, mely összegből 826.604 Ft-ot finanszíroztak az Élő Adás esten gyűjtött adományából.

2024. decemberében pedig összesen 16 iskola 117 tanulójának tudták finanszírozni az étkezését 654.396.- Ft értékben, mely összeget teljes egészében az Élő Adáson gyűjtött adományából finanszírozták.

Örülünk, hogy az Élő Adás szervezésével mi is hozzájárulhattunk ehhez a nemes küldetéshez!

Ha szívesen megismernéd az egylet munkáját és további támogatásokkal szeretnéd segíteni őket, keresd fel honlapjukat, melyet az alábbi linken érsz el:

https://www.pecsinoegylet.hu/

VAN ÉLET A GYERMEKOTTHON UTÁN – ÚTELÁGAZÁS ALAPÍTVÁNY
Élő Adás 2023 / 1 213 520 Ft adomány

Az Útelágazás Alapítvány fő tevékenysége a „Van Élet a Gyermekotthon Után” projekt, melynek keretében 2014 óta végeznek önkéntes társadalmi munkákat a gyermekvédelemben. Fő céljuk, hogy minél több gyermek érezhesse értékesnek önmagát, nemcsak a gyermekotthonokban, hanem bárhol a világon.
Az Élő Adáson összegyűjtött adományok minden egyes forintja élmények, beszélgetések, csapatépítés, tudás formájában kamatozott az állami gondozott gyermekek életében.A támogatásnak köszönhetően az alapítvány ki tudta terjeszteni tevékenységét több gyermekvédelmi intézményre is, heti akár 1-3 alkalom erejéig intézményenként.

Önkénteseiknek havonta szupervíziós találkozókat szerveztek, így egymást is megismerhetik és tapasztalataikat is meg tudják osztani egymással.

Az egyik patronáltukról, Hajnal Noémiről elnevezett patronálói hálózatuk is alakulóban van, bár ez nem egy egyéves folyamat, de vannak az önkénteseik között, akik hosszútávon gondolkodnak egy-egy gyermek felkarolásában, ami nagyon nagy szó és felelősség!

A pénzből még mindezeken felül személyes támogatást is tudtak nyújtani kuratóriumi döntés alapján egy kiválasztott – utógondozásból kikerülve nehéz helyzetbe került- leányzónak, aki azóta saját lábára tudott állni.

Elindult a folyamatos fejlesztés alatt álló weboldaluk is, a www.utelagazas.hu, sőt egy- két munkát segítő eszközt is be tudtunk szerezni a pénzből, mint egy projektor.

És persze rengeteg élményt is finanszíroztak a pénzből, ami alatt mentoraik és a gyerekek összekovácsolódhattak: Koripálya, kézműves foglalkozások, Laser Corneres Csapat összetűzések, pizzázások, Balatoni kirándulás a gyerekekkel.

A programról és a további támogatási lehetőségekről az alábbi linken tájékozódhatsz: https://utelagazas.hu/index.php/hu/

PÉCSI DOWN ALAPÍTVÁNY

ÉLŐ ADÁS 2023 / 1 039 100 Ft adomány

Az alapítvány az Élő Adáson gyűjtött összeget a 2023-as működésére és szakmai programjaira fordította.

Egyrészt 2022 őszén csatlakoztak a ‘Speciális Olimpia’ csapatához, melyhez a gyerekek sportolásához szükséges eszközöket szerezték be, illetve a terembért tudták finanszírozni. Ezek segítségével az edzések két csoportban zajlottak: a „kicsiknek” heti egy alkalommal játékos, fejlesztő keretek között tartottak edzéseket, ahol nemcsak mozgásukban ügyesedhettek, de belekóstolhattak egyes sportágakba, és az azokhoz kapcsolódó gyakorlatokba. A „nagyok” pedig egy alkalommal floorballban erősödhettek.

2023. június 26-29. között ottalvós nyári tábort szerveztek a Szelidi-tónál 25 Down-szindrómás gyermek számára. A gyerekek 5 napon keresztül szülők nélkül tartózkodhattak a táborban, ahol zenés,- drámafoglalkozásokon és egyéb rekreációs tevékenységekben vehettek részt.

Évről évre megszerveződik a pécsi Down családi nap, ahol Down-szindrómás vagy más genetikai rendellenességgel élő gyermeket nevelő családok számára biztosítanak találkozási lehetőséget.  Az adományoknak köszönhetően 2023 augusztusában is megvalósult 25 család részvételével ez a program a sikondai táborban. A rendezvény keretén belül különböző gyerekprogramok és kutyaterápiás bemutató várta a családokat. A gyerekek mellé  segítőket is biztosítottak, hogy a szülőknek lehetősége legyen a kikapcsolódásra és beszélgetésre. A napot egy finom vacsora keretezte.

2023 szeptemberétől elindultak folyamatosan futó fejlesztések is. A ‘Beszédórákat’ ezévtől egyéni foglalkozások keretében tudták megtartani, hogy a lehető leghatásosabb eredményt érhessék el a gyerekeknél, melyeken heti 1 alkalommal vehettek részt. Továbbá még sportedzések is zajlottak heti rendszerességgel.

Az alapítvány munkáját és további támogatási lehetőségeit az alábbi honlapon ismerheted meg: https://www.pecsidownalapitvany.hu/