Ha adományod

SimplePay-en keresztül küldenéd, görgess lejjebb az űrlaphoz!

Ha utalással támogatnál, a közleménybe mindenképp írd be a támogatandó nagykövet nevét!

Pécsi Közösségi Alapítvány

Számlaszám: 11731001-23113859
HU69117310012311385900000000
OTPVHUHB
OTP Bank
1051 Budapest, Nádor utca 16.

Adományod 24 órán belül kerül fel a honlapunkra.

Albert Éva vagyok, pedagógus, mentálhigiénés segítő és gyerek gyászkísérő, így életem része a veszteséget átélt gyerekek támogatása. A gyermekek gyásza évtizedek óta szívügyem, ezért vállaltam most el ennek a programnak a követségét, komfortzónámból kilépve, ui. az úszás egyáltalán nem az erősségem. Nyílt vízen csak addig megyek, amíg leér a lábam, de a gyerekek veszteségeinek támogatásáért örömmel csapok a „hullámok” közé. 😊
Mindig is vágyam volt, hogy szerte Magyarországon egyre több helyen elérhetővé váljanak veszteséget átélt gyerekek számára különböző támogatási formák. Nagy öröm számomra, hogy egyre több szakember képződött már a Napfogyatkozás Egyesületnél, többen nálam is, akik által – támogatásunkkal – most ez a program megvalósulhat öt különböző helyen, távol Budapesttől.
A kiállítás által szervezett kéthetes programok alatt mind a szakemberek, mind a gyerekek megismerhetik a helyi lehetőségeket. Fontos, hogy tudjuk, amikor nehézség van, kihez fordulhatunk, milyen támogatási lehetőségek érhetők el számunkra a lakóhelyünkhöz közel.
Vállalom, hogy úszok 200 m-t, célom pedig, hogy „elérjek” 100 embert, aki drukkol nekem, és szívesen támogatja az ügyet pár ezer Ft-al 😊

Köszönjük a támogatást!

Sajnáljuk. Ez az űrlap már nem elérhető.

204%
Köszönjük! Jelenleg 204%-ka gyűlt össze 150000 forintnak, ami több, mint a kitűzött cél.

Cél 🌈

150000 Ft

Összesen adományoztak 🙌

24 fő

Jelenlegi felajánlások 💰

306000 Ft

Támogatók 💘

    • Támogatás összege:

      106000 Ft

    • Támogatás összege:

      6000 Ft

  1. Név: Bereczky Sámuel 
    • Támogatás összege:

      5000 Ft

    • Támogatás összege:

      20000 Ft

    • Támogatás összege:

      20000 Ft

    • Megjegyzés: Jó úszást, élvezd minden pillanatát!
  2. Név: Szvorák Katalin
    • Támogatás összege:

      7000 Ft

    • Támogatás összege:

      20000 Ft

    • Támogatás összege:

      20000 Ft

  3. Név: x y
    • Támogatás összege:

      7500 Ft

  4. Név: BENKÓNÉ JANCSÓ HANNA 
    • Támogatás összege:

      5000 Ft

  5. Név: HORVÁTH JUDIT
    • Támogatás összege:

      5000 Ft

  6. Név: HORVÁTH GÁBORNÉ 
    • Támogatás összege:

      2000 Ft

  7. Név: Puskás Brigitta
    • Támogatás összege:

      10000 Ft

    • Megjegyzés:
    • Támogatás összege:

      5000 Ft

    • Támogatás összege:

      5000 Ft

      • Támogatás összege:

        2000 Ft

    • Név: Veress Réka
        • Támogatás összege:

          1500 Ft

        • Támogatás összege:

          2000 Ft

        • Támogatás összege:

          2000 Ft

      • Név: JAUNEAUD-ALBERT KINGA 
        • Támogatás összege:

          20000 Ft

          • Támogatás összege:

            10000 Ft

          • Megjegyzés: