Szűcs Teri
Szeretnénk (újra és újra) jelölni Szűcs Teri irodalomtörténészt, írót és aktivistát a díjra. Teri irodalmárként elsősorban a holokauszt (beleértve a roma holokausztot) emlékezetével foglalkozik, publikál. Blogjában (https://nemlehetelfelejteni.wordpress.com/) édesanyja demenciájáról ír nagy érzékenységgel, bátorsággal, empátiával és irodalmi minőségben:
„Olvasnom kell a testét, hogy értsem, mi történik, jegyeztem fel két és fél éve. Hogy reagálni tudjak, lépni. Éreznem kell az összefüggéseket a vízháztartás és a vérkeringés közt. Sejtenem kell, hogy az emésztés és a végtagok hogyan kapcsolódnak össze. A fejtartásából látni, van-e széklete. A szemhéja állásából érteni, mennyire fáradt. Minden változást észre kell vennem és meg kell jegyeznem.”
Roma jogvédelmi és művészeti projektek is fűződnek a nevéhez (pl. Péli Tamás „Ünnep” c. pannója Nemzeti Galéria-beli kiállításának egyik kurátora volt).
Mindenféle kisebbség ügyében kiáll, a társadalmi igazságtalanságok, előítéletek ellenében munkálkodik, és nagyon biztos iránytűje van arra, hogy mi igazán fontos. Mindehhez kiváló humor és érzékenység is párosul.
Családterapeuta képzettsége is van, sok évvel ezelőtt dolgozott Kolozsváron függő fiatalokkal. Nagyon megérdemelné, és nagyon neki való is lenne egy ilyen teljesen civil díj.
Szűcs Teri márciusban megjelenő Visszatért hozzám az emlékezet című művéből.
„Három éjjel, három nap zúg a Demens Sereg hangja. Délelőtt kicsit bóbiskolnak, éjjel felfrissülnek. Senkit sem hagynak aludni, és senkitől sem tartanak. Ők aztán tudnak skandálni, az örökkévalóságig. Anyám is közöttük van, megvállasodott a járókerettől. Alig várta, hogy harcolhasson. Végül csend lesz. Nem feledünk benneteket, mondják, mielőtt eltűnnének, és: visszajövünk értetek.”
