Ha adományod

SimplePay-en keresztül küldenéd, görgess lejjebb az űrlaphoz!

Ha utalással támogatnál, a közleménybe mindenképp írd be a támogatandó nagykövet nevét!

Pécsi Közösségi Alapítvány

Számlaszám: 11731001-23113859
HU69117310012311385900000000
OTPVHUHB
OTP Bank
1051 Budapest, Nádor utca 16.

Adományod 24 órán belül kerül fel a honlapunkra.

73 éves nyugdíjas közgazdász-tanár vagyok, két egyetemen is tanítok még, a Budapesti Corvinus Egyetemen, amelynek jogelődjén 1974-ben végeztem, továbbá a Milton Friedman egyetemen magán tanárként.
A Swimathon sok éves adománygyűjtő tevékenységét nagyra értékelem. Unokánkkal, Horváth Pannával 2018-ban már sikeres követek voltunk. Most egyedül teszek próbát. Támogatókat remélek, a Jóbuda Közösségi Alapítvány számára egy mentorprogramra, amelyben olyan gyerekeket tudnak támogatni, akiknek szükségük van iskolán kívüli tanulási segítségre, de ezt a család nem tudja finanszírozni. (Így toborozzák és fizetik a tanárt, a gyerekeket pedig az iskolákkal együttműködve választják ki.)
Az én vállalásom „kihívásom” a potenciális támogatók felé egy „versmaraton”. A lényege, hogy 20 középiskolás koromban tanult kedvenc versemet felfrissítem és minden támogatómnak egy általa kiválasztott verset kívánság szerint telefonon, Messengeren vagy akár személyesen, fejből elmondok. Természetesen lehet repetázni is.
Szeretnék legalább 100 ezer forintot gyűjteni az Alapítvány számára, melyhez magam is hozzájárulok.

Köszönjük a támogatást!

  • Kategória:Swimathon 2023
  •  SimplePay vásárlói tájékoztató

    Tudomásul veszem, hogy a Pécsi Közösségi Alapítvány, [7624 Pécs SZENT ISTVÁN TÉR 17.]) adatkezelő által a pecsikozossegialapitvany.hu felhasználói adatbázisában tárolt alábbi személyes adataim átadásra kerülnek az OTP Mobil Kft., mint adatfeldolgozó részére.

    Az adatkezelő által továbbított adatok köre az alábbi: név, email cím, támogatás összege

    Az adatfeldolgozó által végzett adatfeldolgozási tevékenység jellege és célja a SimplePay Adatkezelési tájékoztatóban, az alábbi linken tekinthető meg: http://simplepay.hu/vasarlo-aff

  • 0 Ft
20%
Köszönjük! Jelenleg 20%-ka gyűlt össze 100000 forintnak, ami kevesebb, mint a kitűzött cél.

Cél 🌈

100000 Ft

Összesen adományoztak 🙌

3 fő

Jelenlegi felajánlások 💰

20023 Ft

Támogatók 💘

  1. Név: Velenczei Ágnes
    • Támogatás összege:

      3000 Ft

    • Megjegyzés: Van úgy, hogy az ember ráharap az adománygyűjtés ízére. Jó versmondást és sikeres gyűjtést kívánok!
    • Támogatás összege:

      5000 Ft

  2. Név: Kovacs Edit
    • Támogatás összege:

      12023 Ft

    • Megjegyzés: Verset Mindenkinek! Hajrá Pali!