Tegyünk Egymásért Egyesület – ÚSZÓINK – Herter Laura

Herter Laura vagyok, jelenleg Németországban élek, Baden-Württemberg tartományban. Tóth Eszter barátnőmtől hallottam először az egyesült munkásságáról, aki 2014 óta tevékenykedik az egyesület működéséért. Számomra nagyon szimpatikus, hogy ott segítenek, ahol a legnagyobb szükség van rá a hátrányos helyzetben élőknek. A gimnazista diákéveim alatt, rengeteg önkéntes munkában vettem részt a Magyar Vöröskereszt által, Győr-Moson – Sopron megyében. Legyen szó gyűjtésről, adományozásról, véradásról, Mikulás-gyárról, mi mindig összetartottunk és együtt haladtunk előre a cél érdekében. Pécsen, illetve a Tegyünk Egymásért Egyesületnél is ezt látom, hatalmas az összefogás, és ez nagyszerű dolog ebben a nehéz időszakban, amely nyilván mindenkit megvisel, de ha mi tudunk, segítsünk azokon, akik erre valóban rászorulnak. Tegyünk Egymásért! Célkitűzésem, hogy 123.000forintot gyűjtsek a kampány alatt az egyesület részére, mellyel nehéz helyzetben élő családoknak tudnak valós segítséget nyújtani. A Swimathon 2020 keretein belül vállalok 100 méter úszást én is. Amennyiben ez a Covid 19 miatt nem valósulhat meg, úgy egy 8 kilométeres gyalogtúrára indulok.

0.00% növekedés
0 Ft adományozva, cél összeg: 123 000 Ft
0 Adományozó
Campaign has ended