Bogárdi Alíz

Alíz zenei munkásságát hosszú évek óta figyelem nézőként, hallgatóként és pár éve volt szerencsém őt kicsit közelebbről is megismerni. Tökéletes jelöltnek gondolom az idei Különc Díjra. Lenyűgöz a sokoldalúsága. Ugyanolyan természetességgel áll a színpadon, mint ahogy végzi a háttérmunkát, szervezi kollégái fellépéseit. Egyszerre művész, profi közösségfejlesztő, természetgyógyász, többgyermekes édesanya és mindezek mellett rendszeresen önkénteskedik. Mivel ez csak egy pici szelet, amit Alíz életéről megismertem és ő ennél sokkal színesebb egyéniség, két nagyon jó barátját kértem meg arra, hogy írjon pár sort róla, amivel teljesebb képet kaphattok róla.
Itt olvashatjátok az ő soraikat:
Bogárdi Alizra példaképként tekintek s hiszem, hogy az lehet mindannyiunk számára. Együtt voltunk az első szárnypróbálgatásoknál a színházban, szinte még gyerekként írtuk az első verseket, dalokat, a világnézetünk, életről alkotott elképzelésünk már akkor is határozott volt, az emberek lelki és fizikai életének jobbá tételéről szólt. Aliz példaértékűen megvalósította azt, mire nagyon kevesen képesek: következetesen minden tudását, tapasztalatát, szeretetét, művészi elhivatottságát ötvözi és a lehető legjobban használja fel az emberek szolgálatában. Pontosan érzi, hogy mely csoportnak, egyénnek mikor-milyen segítségre, támogatásra van szüksége, s nem fukarkodik átadni szeretetét, megértését és megosztani saját élet-gazdagságát másokkal. Kedves angyalarca, lelke egy határozott, célokat kitűzni és elérni képes nőt takar, aki méltó és érdemes a Különc Díjra. (Tamás Éva ajánlása)
Alizt hallgató korában ismertem meg. A Zöld Ödön a Földgömbön című multimédiát fejlesztettük a Pollack Karon, amihez az Egyetem többi karáról is kerestünk hallgatókat. Őt egy barátja hozta, hogy segít majd neki a párbeszédek megírásában, meg más írós-zenés feladatokban. A barát elment Amerikába tanulni és Aliz nem hogy átvette a feladatokat, hanem olyan segítőkészséget és lelkesedést hozott a csapatba, amivel nem omlott össze a projekt. Második nagy találkozásom vele, amikor kerestem a sztrókos elveszettségemben, hogy hol tudnék valami hasznosat tevékenykedni legalább önkéntesen, ha már dolgozni nem tudok….. sorra „nem”-eket kaptam és Ő azonnal tudta hogyan segítsen nekem és önkénteskedni mentem a Pécsbányai Közösségi Házba…. és végig követhettem azt az elszántságot, tenni akarást, kedves odafordulásokat a helyiekhez, az újabb és újabb próbálkozásokat, a nem feladást, amit végig vitt Pécsbányán….. és több lábon is megindult a közösségfejlődés, és ma már nemcsak csírák. (Németh Ibolya, Bia)