Ha adományod

SimplePay-en keresztül küldenéd, görgess lejjebb az űrlaphoz!

Ha utalással támogatnál, a közleménybe mindenképp írd be a támogatandó nagykövet nevét!

Pécsi Közösségi Alapítvány

Számlaszám: 11731001-23113859
HU69117310012311385900000000
OTPVHUHB
OTP Bank
1051 Budapest, Nádor utca 16.

Adományod 24 órán belül kerül fel a honlapunkra.

Számomra a tánc szabadság! Legyünk úgy szabadok, hogy közben komoly figyelmet szentelünk testünk és izmaink legapróbb irányítására és megfigyelésére. Igen, ez mind egyszerre lehetséges. Felszabadító és egyben rendszerbe rakó alkalom. Erre lehetőséged nyílik, ha ellátogatsz a Pitypang Tánciskola felnőtt óráira Pécsett. Ezeket az órákat az én vezetésemmel próbálhatod ki, reményeink szerint egy közösségi összefogás erejével egyre több hasonló érdeklődésű és kíváncsi emberrel együtt! További célunk, hogy akár ingyenes órákon ki is próbálhasd ezt a műfajt, aminek a neve hallatán “végre” nem vetítünk magunk elé sztereotípiákat majd! Sőt, akár egy kifejezetten felnőtteknek és szenioroknak szóló táncfesztiválon ezt élvezhetjük is nemsokára! A nagykövetségben vállalom, hogy a kampány ideje alatt életem legkedvesebb táncos élményeimből egy “sorozatot” írok , ezeket rendszeresen közzé is teszem, majd a végén kézzelfogható formába is öntöm! Célom, a táncolni vágyó embereknek 80.000- ft összegyűjtése!

Köszönjük a támogatást!

  • Kategória:Swimathon 2023
  •  SimplePay vásárlói tájékoztató

    Tudomásul veszem, hogy a Pécsi Közösségi Alapítvány, [7624 Pécs SZENT ISTVÁN TÉR 17.]) adatkezelő által a pecsikozossegialapitvany.hu felhasználói adatbázisában tárolt alábbi személyes adataim átadásra kerülnek az OTP Mobil Kft., mint adatfeldolgozó részére.

    Az adatkezelő által továbbított adatok köre az alábbi: név, email cím, támogatás összege

    Az adatfeldolgozó által végzett adatfeldolgozási tevékenység jellege és célja a SimplePay Adatkezelési tájékoztatóban, az alábbi linken tekinthető meg: http://simplepay.hu/vasarlo-aff

  • 0 Ft
55%
Köszönjük! Jelenleg 55%-ka gyűlt össze 80000 forintnak, ami kevesebb, mint a kitűzött cél.

Cél 🌈

80000 Ft

Összesen adományoztak 🙌

10 fő

Jelenlegi felajánlások 💰

44000 Ft

Támogatók 💘

  1. Név: Herczeg Adrienn
    • Támogatás összege:

      1000 Ft

    • Megjegyzés: Hajrá nektek is!🙂
  2. Név: TÓTH JUDIT 
    • Támogatás összege:

      5000 Ft

  3. Név: Balogh Edina
    • Támogatás összege:

      5000 Ft

    • Megjegyzés:
  4. Név: Nagyné Balogh Emese
    • Támogatás összege:

      8000 Ft

  5. Név: Seresné Bazsó Diana
    • Támogatás összege:

      6000 Ft

    • Megjegyzés:
  6. Név: Kerekes Zsófia
    • Támogatás összege:

      5000 Ft

    • Név: ÓBERTNÉ PÁLFFY TÜNDE ILONA
      • Támogatás összege:

        5000 Ft

    • Név: TIHANYVÁRI-BOGNÁR BIANKA 
      • Támogatás összege:

        3000 Ft