Sándor Éva
Jelenleg Éva a XIV. kerületi pedagógiai szakszolgálatban dolgozik az iskola-, és óvadapszichológusok koordinátoraként. Látva az iskolai bántalmazás elterjedtségét, kezdetektől egyik motorja, szervezője és fejlesztője lett a Békés Iskolák antibullying programnak, amely ma már országos hírnévre tett szert.
Mégsem elsősorban a fentiek miatt jelöljük a díjra, hanem azért az erkölcsi kiállásért, rendíthetetlen bátorságáért, amivel intézménye, az állam által fenntartott pedagógiai szakszolgálatok munkatársai (pszichológusok, gyógypedagógusok, logopédusok, stb.), illetve a közoktatási intézmények segítő munkatársai (iskola- és óvodapszichológusok, szociális segítők) és rajtuk keresztül az ellátásra szoruló gyerekek tarthatatlan helyzetére felhívta a figyelmet.
A múlt év októberében, kitörve az őt körülvevő kiábrándultság burkából egyedüliként polgári engedetlenkedett a munkahelyén. Elkeseredését egy fb posztban fogalmazta meg, hosszan taglalva a szakmája kilátástalanságát és az ellátatlanul maradt gyerekek katasztrofális helyzetét:
A poszt óriásit szólt, közel nyolcszázan kommentelték és 10 ezren osztották meg. A független online média is felfigyelt a témára és számos interjút készítettek vele:
Ezek után kollégáival közös állásfoglalást fogalmazott meg, amiben felhívták a szakma és a nyilvánosság figyelmét a felháborító állapotokra. Közel 300 óvoda-, és iskolapszichológus írta alá a nyilatkozatot.
Hite, meggyőződése, erkölcsi tartása példaértékű mindannyiunknak, akik vele dolgozunk. Erőt ad hajlíthatatlansága és az, ahogy soha nem téveszti szem elől a gyerekek mindenek feletti érdekeit és erre mindannyiunkat figyelmeztet, ha netalántán irányt tévesztenénk. Éva esete kiválóan példázza, hogy akár egyetlen ember is rengeteget tehet egy adott ügyért, ha azért szívből, hitelesen szólal fel.