Tegyünk Egymásért Egyesület-Úszóink-Bartókné Ehreth Anita

Volt egy álmom! Volt egy álmom igazságosabbá tenni az életet! Ez az idealista elképzelés összeférhetetlen a logikus és gyakorlatias szemléletmódommal. Sokáig kerestem a megoldást, hogyan tudnám megfogalmazni azt a célt, ami már nem annyira idealista, de mégis változtat életeken, sorsokon. Ezért viszonylag gyorsan lemondtam a tömegekről, (persze azt gondolom, hogy minden hátrányos helyzetben élő embernek szüksége van segítségre), mert az időmet, és képességeimet olyan egyénekre szeretném szánni, akik több vagy kevesebb munka révén egyfajta fejlődési tendenciát mutatnak. Hat éve mióta a Bányatelepen dolgozom több ilyen emberrel is összehozott a sors. Sokakkal már nem egy irányba haladunk, de tudom, hogy az a mag, csíra, amit közösen sokszor viharos érzelmek árán elültettünk, él bennük és tovább fejlődik. Nehéz az embereknek beszélni becsületről, tisztességről, stb. - és még számos magasztos, de igen fontos értékeket felsorolhatnék, - ha mindennapi megélhetési problémákkal küszködnek. Ezek az emberek nem kifejezetten éheznek, hiszen inkább élelmet vásárolnak családjuk számára, minthogy számláikat, kötelezettségeiket megfizessék (és megindul az adosságspirál). Ma már nem az álmomat követem, hanem célom van! Azokon az egyéneken szeretnék segíteni, akiket megismertem és megismerni fogok, akiknek értékteremtő munkájuk következményeként már rég piacképes jövedelemhez kellene jutniuk, de ehelyett nálam, velem dolgoznak közfoglalkoztatásban. Ha még az egyesületünk bemutatkozóját is elolvasod, akkor pontosan megtudhatod, hogy mire költjük majd az általad felajánlott összeget, ami része annak a 200.000 Ft-nak melyet gyűjteni szeretnék (mégis csak az én ÁLMOM)! És Én mire vagyok képes mindezért, hát ÚSZNI (könnyed habtestemmel)! Ha „Isten is megsegít és a covid is úgy akarja” (ha nekem szerencsém lesz és sajnos a covid miatt lezárják az uszodát) akkor nekem is és mindenkinek jobb lesz, ha a csapatommal együtt 6 – 10 km hosszú túrát vállalok be.
72.00% növekedés
144 000 Ft adományozva, cél összeg: 200 000 Ft
4 Adományozó
Campaign has ended