GECSEI ÁDÁM

„A 30 éves mosonmagyaróvári Gecsei Ádám vezető szerkesztő, újságíró lokálpatrióta gondolkodásával, több téma iránti hűségével, önkéntes munkájával próbálja bebizonyítani, hogy igenis van értelme „észrevenni”, segíteni, rávilágítani a problémákra. Több éve foglalkoztatja a férfiegészség témaköre, a magyar hospice-ellátás, és otthona, a Szigetköz. E témakörökben számos cikket írt, s különböző kampányokat, projekteket szervezett.
Ádám munkája során több éve kiemelt figyelmet fordít a férfiegészségre, férfiegészséggel foglalkozó cikkek írására. 2019-ben a Kisalföldnél kitalált egy kampányt, Fókuszban a férfiegészség címmel. Itt 10 részes cikksorozatban járták körül kollégáival a témát, s a kampány záróján több mint 160 olvasó és dolgozó PSA-szintjét mérték meg ingyenesen a Ments Manust Mozgalom segítségével (a PSA-érték vérből történő meghatározása segítséget nyújthat a prosztatarák diagnózisának megállapításában). Ekkor a napilap megkapta a Férfiegészséget támogató intézmény kitüntetést a Ments Manustól. 2021 októberében, a Lottóötös – Pár/beszéd a prosztataráktól saját dokumentumfilmjének bemutatóján Ádám átvehette a Mozgalomtól a Férfiegészséget Támogató Nagykövet elismerést, amiért több éve foglalkozik a férfiakat érintő betegségek témakörével. A Lottóötös – Pár/beszéd a prosztatarákról című filmhez egy több hónapos kampány is párosult. Ingyenes vetítésekkel, médiamegjelenésekkel, három helyütt – Mosonmagyaróváron, Csornán és Egerben – ingyenes PSA-szintméréssel. Mosonmagyaróváron volt a Ádám filmjének a bemutatója, ahol 55 férfinak mérték meg ingyenes a PSA-szintjét, az 55-ből 18-uknak volt magasabb az értéke a megengedettnél, őket továbbküldték urológiai vizsgálatra.. Szeptember és december között több médium is foglalkozott a filmmel, s ezáltal a férfiakat legjobban veszélyeztető betegséggel, a prosztatarákkal. Országos médium, a HírTV, a Retro Rádió, a Kossuth Rádió, a Kisalföld, a Heves Megyei Hírlap is közölt részletet a filmből, megszólalta a filmrendezőjét, vagy/és főszereplőit. A Lottóötös – Pár/beszéd a prosztatarákról film célja, hogy felhívja a 45 év fölötti férfiak figyelmét a férfispecifikus szűrővizsgálatok fontosságára, hiszen prosztatarák egyik leggyakoribb rosszindulatú daganat. Évente 4500 új esetet diagnosztizálnak Magyarországon, és 1500-an ekkor már gyógyíthatatlanok. A film főszereplőjénél, Molnár Lászlónál 10 éve diagnosztizálták a betegséget. Most kamera elé állt, hogy meggyőzze a férfiakat saját példáján keresztül az évenkénti szűrés fontosságáról. A film az alábbi linken tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=tgtkr5p2nEo&t=2s
A film, a film Facebook-oldala, és a filmmel kapcsolatos megjelenések a teljesség igénye nélkül:https://www.facebook.com/lottootosparbeszedaprosztatarakrol/ https://www.youtube.com/watch?v=tgtkr5p2nEo&t=2s
https://www.kisalfold.hu/kisalfold-press-hirek/2021/11/te-mit-csinalnal-ha-kiderulne-prosztatarakos-vagy
https://www.kisalfold.hu/kisalfold-press-hirek/2021/10/a-prosztatarak-barkire-lecsaphat https://hirtv.hu/video/256076?fbclid=IwAR1yLze_gHb6Q_g4s3_3zCrCVrDBE-Y21EGXqjIWXR9Cm4WFE5mgMdWWUgs#
https://www.heol.hu/helyi-kozelet/2021/11/a-prosztatarak-elleni-harc-fontossagara-hivtak-fel-a-figyelmet-az-egri-uraniaban
https://rakgyogyitas.hu/filmvetites-es-tapasztalatcsere-a-prosztatarakrol/?fbclid=IwAR2IqQ_s6Sf1m9IfrckwIGWgsuF-TR9Sb9sNe9T6ck5jkDPL0NhfYu8F9PA https://szigetkozelet.hu/fontos-film-a-temaban…/
https://www.youtube.com/watch?v=HATlXUBNRfQ
http://www.tveger.hu/2021/11/04/lottootos-par-beszed-a-prosztatarakrol/?fbclid=IwAR0LRWWHf_gZ9pr9a7J7mHVaG6-SzVewIefP5oNDGRkbxLk6GY2OPI8u_Dg
https://gyogyzona.hu/egeszseg-es-betegsegek/aktualis/20211104-prosztatarak-tunetei-megelozese.html?fbclid=IwAR20VpE4oNgvc9uV7mp2a9pt0HfZmV1cMcDlkACMo1U2pegPytMITT5xVEs
https://regiokelet.hu/2021/11/08/dokumentumfilm-keszult-a-prosztatarakrol-hogy-meggyozze-a-ferfiakat-a-szurovizsgalatok-fontossagarol/?fbclid=IwAR0RY5-5k_RBXviiWVWFtGIbCb5PSYGEAXS8audT1XvxIP7dDLkU4_jXcEQ
Ádám 2021-ben két mesekönyvet írt feleségével lakóhelyükről, a varázslatos Szigetközről. A szerzőpáros hiányolta, hogy gyermekeknek szánt, helyi értékeket bemutató kötet is elérhető legyen az „Ezer sziget országából”. Március érkezik a harmadik kötet. A könyvről további információ a https://www.facebook.com/accaeszoknifelfedeziaszigetkozt/ Facebook-oldalon és a www.accaeszokni.hu weboldalon található. Az Acca és Zokni könyvről két cikk az alábbi linken érhető el:
https://www.kisalfold.hu/helyi-eletstilus/2021/04/elmenyt-ado-mesek-a-szigetkozben-hianypotlo-mesekonyv-szuletett-gecsei-adam-es-gondar-flora-tollabol
https://www.kisalfold.hu/helyi-eletstilus/2021/11/meses-iranytu-a-szigetkozhoz-megjelent-az-acca-es-zokni-kalandozasainak-folytatasa
Ádám egy mosonmagyaróvári, lokálpatrióta online televízióban (a Floris TV-ben) is tevékenykedik műsorvezetőként.
Pár beszélgetése az alábbi linken érhető el:
Interjú a mosonmagyaróvári Családok Átmeneti Otthona szakmai vezetőjével és a Nyugat-dunántúli Regionális Kríziskezelő Ambulancia vezetőével, Kopf Katalinnal:
https://www.youtube.com/watch?v=Sg1wdO8GBnQ
Közel háromezer kilométer, kevesebb mint négy hónap alatt. Két kajak, árral szemben, Romániától Németországig. Kis Klaudia és Varga J. Richárd az expedíciójuk során mentettek sast, aludtak sátorban hóesésben, voltak karanténban, ám egyik sem tántorította el őket, hogy teljesítsék az embertelennek tűnő távot.
https://www.youtube.com/watch?v=Ep9k3H6F3UE&t=8s
Teherhordó kézikocsit, vízszállító kerékpárt tervezett és épített a halászi Papp Zoltán. Méghozzá Afrikában. Már ötször járt a kontinensen önkénteskedni, karácsony előtt pedig újra visszamegy, hogy segítsen a helyieknek. De miért utazik valaki a világ egy távoli pontjára, hogy ott biciklit kezdjen barkácsolni?
https://www.youtube.com/watch?v=2QPKaVl-J5s
Cikkek Ádám tollából, amelyek a segítség, a figyelemfelhívás jegyében születtek:
https://www.kisalfold.hu/helyi-kozelet/2019/12/anya-a-csillagok-kozott-egy-csonkan-maradt-mosonmagyarovari-csalad-megrazo-tortenete
https://www.szuper.info.hu/wp-content/uploads/2020/09/SU_0919_16_00_CMYK.pdf
https://www.kisalfold.hu/helyi-kozelet/2019/11/megerkezett-dunakilitire-varga-richard-aki-kajakkal-indult-norvegiabol-fotok
https://www.kisalfold.hu/helyi-kozelet/2019/10/mar-tobb-mint-4200-kilometert-evezett-richard-karacsonyra-hazaerne
https://www.kisalfold.hu/helyi-kozelet/2019/11/fokuszban-a-ferfiegeszseg-a-kisalfold-figyelemfelhivo-kampanya-a-prosztatarak-ellen
https://www.kisalfold.hu/helyi-kozelet/2019/11/ingyenes-psa-szuressel-tamogatjuk-olvasoink-ferfiegeszseget-fotok?fbclid=IwAR2-a0L_-D0IrCeoSfbK_KUCjm5mIep2MXw3uQNpC3jp70R1U4C3Jrsx-rE