Pécs mindig is a hazai kulturális és művészeti élet egyik központja volt. Így más fontos szervezetek mellett rengeteg rádióval is büszkélkedhetett városunk az évek során. Ám mára szinte semmi nyoma a helyi rádiózásnak, a hallgatók legnagyobb bánatára.

Ezen a helyzeten változtat most, az október 1.-én induló Déli Fekvés Rádió!

Adásidőt és megszólalási lehetőséget kapnak mindazok, akik már korábban is pécsi értékeket küldtek az éterbe, és olyanok is, akik mostanában kaptak kedvet a rádiózáshoz.
Műsorainkat elsősorban az életmód, a sport, a kultúra és a szórakoztatás iránt érdeklődőknek ajánljuk.
Továbbá 3 önálló, kizárólag zenei csatornánk is lesz szövegmentesen (70-es évek zenéi, Ambient zenék, Rap/Hiphop zenék), 51%-ban magyar előadókkal!

MIndennek a csodás vállalásnak a technikai hátteréhez kérjük a támogatásotokat, hogy a működtetéshez, a technikai stáb körülményeinek és áldozatos munkájának honorálásán túl, még jobb mikrofonokat, stúdióberendezéseket, számítógépeket szerezhessünk be, így a legkorszerűbb pécsi webrádiót hallgathatjátok ezen túl.

Természetesen addig is dolgozunk, hogy a nagy elindulásra már egy remek összeállítással várhassuk a dfr.hu oldalon minden kedves hallgatónkat!