Jóbuda Közösségi Alapítvány
A holnap ma kezdődik!
A Jóbuda Közösségi Alapítvány Budapest 3. kerületében működik. Hivatalosan 2021 nyarán alakult meg, 10-12 aktív taggal és további 8-10 önkéntessel dolgozik. Célja a helyi mobilizálható erőforrások közösségi gyűjtése és közösségi elosztása, ami növeli a helyi identitást, a helyi problémák, ügyek iránti nagyobb felelősségvállalást, és azok helyi megoldásának esélyét, a szolidaritást, a társadalmi párbeszédet, az esélyegyenlőséget és a jól-létet. Olyan ügyeket karolunk fel, amelyek az egyes emberek számára túl nagy, az önkormányzat számára viszont túl kicsi feladatot jelentenének. 2021 óta négy adománygyűjtő kampányt bonyolítottunk le, ezek során összesen mintegy 3,5 millió forint adományt sikerült összegyűjtenünk. Ezekből tudtuk megvalósítani a programjainkat, többek között az alábbiakat: Hosszabb távú, állandó programok: – az évente meghirdetett Jó JÓbudán pályázat keretében helyi civil közösségek környezetszépítő és közösségi programját támogatjuk – Mentor programunk a tanulási nehézségekkel küzdő kerületi iskolásokat segíti korrepetálás biztosításával Aktualitásokhoz kapcsolódó programok: – Krízis Alap, amelyből a kerületbe menekült ukrajnai családoknak nyújtottunk segítséget – ingyenes kerületmegismerő rendezvények, tematikus séták – köztéri padok örökbe fogadása és felújítása, kifestése óbudai gyerekek rajzai alapján – „Hasznos haszontalan” kerületi garázsvásárok szervezése
A Swimathon kampánnyal a 2022-ben felállított Jövő Alapunk számára szeretnénk forrást gyűjteni, amely két programnak biztosít alapot: a következő évben kiosztott „Jó Jóbudán” elnevezésű támogatási pályázatunknak, valamint a kerületi iskolás korú gyerekeket támogató, és a középiskolai felvételi vizsgákra is felkészítő Mentor programnak. Mindkettő arra szolgál, hogy Óbudán ne csak ma, hanem holnap és holnapután is jó legyen élni, fenntartható környezetben, tevékeny és összetartó civil közösségekkel és egyenlő esélyekhez jutó családokkal.