PÉCSI SZELFIK

Mint azt a bevezetőben írtuk, a „Civil pulzus a városmonitoring eszközeivel” című program általánosan megfogalmazható célja: Pécs város társadalmának fejlesztése a helyi társadalom állapotának javításán dolgozó civil szervezetek munkájának támogatásán keresztül”.

E támogatás egy lehetséges eszközének tartjuk azt, ha hozzásegítjük a városban tevékenykedő civil szervezeteket ahhoz,

– hogy reálisabb, ebből a szférából származó információkra támaszkodó képük legyen a pécsi civilek helyzetéről, a bennük rejlő, vagy fejleszthető potenciálról,
– és ahhoz is, hogy jobban megismerjék, a városi társadalom különböző csoportjai miként élik meg azokat a hatásokat, amelyek életükre befolyással lehet.

A szelfik segítségével megszerezhető információk támogathatják a pécsi civil szervezeteket tevékenységeik tervezésében, érdekérvényesítő képességeik erősítésében, támogatottságuk mértékének növelésében.

Az előttünk álló 24 hónapban a Pécsi Közösségi Alapítvány a város civil szervezeteinek támogatására támaszkodva négy szelfi elkészítését tervezi.

1. Civil Szelfi
2. Szenior Szelfi
3. Zöld szelfik
4. „Közkívánatra Szelfik”

NÉGY SZELFI

Civil Szelfi

Az erre a célra szerkesztett online kérdőív tartalmának célja, hogy feltárja e szervezetek tevékenységek határait, lehetőségeik korlátait, illetve fejlesztésük lehetséges irányait.

A Civil Szelfi potenciális válaszadóinak köre: a pécsi civil szervezetek adatbázisára támaszkodva felkereshető civil szervezetek, melyeken keresztül a kérdőívet kitöltő válaszadókat – e szervezetek tagjait, aktivistáit – elérhetjük.

A Civil Szelfi eredménye e programba bekapcsolódó pécsi civil szervezetek „önarcképe”.
A Civil szelfi eredményei

Szenior Szelfi

Közismert tény, hogy – az ország egészét jellemző tendenciákhoz hasonlóan – Pécs népessége is gyors ütemben öregszik, az időskorúak aránya egyre nő. E jelenséggel kapcsolatos mennyiségi adatokon túl többnyire kevéssé ismert, hogy az időskorúak csoportjainak speciális problémáira milyen, az érintettek által érzékelhető adekvát és konkrét válaszai vannak Pécsnek. Kevéssé ismerjük, hogy e válaszokat, vagy azok hiányát a pécsi szeniorok miként élik meg, miként értékelik.

A PKA részt vesz a P-AGE című Erasmus programban, így alkalom adódik e két program szinergikus hatásainak kiaknázása is.

A Szenior Szelfi eredményei jelentős támogatást nyújthatnak az időskorúak problémáival foglalkozó civil, illetve az időskorú tagokból álló civil szervezetek számára e demográfiai csoport konkrét problémáinak a megjelenítéséhez, e csoportok speciális helyzetéből adódó érdekeik megfogalmazásához, és azok nyilvánosság elé tárásához.
A Szenior Szelfi eredményei inspirálhatják a város önkormányzatának, hatóságainak tevékenységét is.

A Szenior Szelfi-ben megalapozzuk a „közkívánatra szelfik” tartalmát is.

Szenior Szelfi eredményei
Szeniorok a fókuszban a pécsi pályázatokban
Aktív idősek megkérdezése a Szenior Szelfiben
Dönts velünk Pécsett!
Demográfiai folyamatok Magyarországon és Európában

Zöld Szelfi

Harmadik szelfinkben a zöld aktivizmus témakörét jártuk körbe. Ehhez kapcsolódóan született meg egy kérdőiv, melynek elemzését alább láthatják, illetve számos érdekes szelfi szemeszter és szintér program került megvalósításra ebben a témakörben a 2024-2025-ös évben.
Zöld Szelfi eredményei

„Közkívánatra Szelfik”

A „Közkívánatra Szelfik” tartalmát a pécsi civil szervezetek javaslatai, illetve a Szenior Szelfi kérdőívében az erre vonatkozó kérdésünkre kapott válaszok alapján döntjük el. Az utolsó két szelfi témáit tehát közösen határozzuk meg.

Úgy vejük, az a korrekt hozzáállás, ha a pécsi szelfik megvalósítását támogató, abba bekapcsolódó civil szervezetek nem csupán „elszenvedői”, de aktív alakítói is lehetnek e folyamatnak.

A „SZELFIZÉS” TECHNIKÁJA

A négy pécsi szelfi mögött álló adatfelvételeket a Google Űrlapok szolgáltatására támaszkodva, online kérdőívek segítségével készítjük el.
A kapott válaszok kezelésére vonatkozóan részletes adatvédelmi szabályokat dolgoztunk ki. ( https://pecsikozossegialapitvany.hu/civil-pulzus-2023-25/adatvedelmi-szabalyzat/ )

MIKOR SZELFIZÜNK

A Civil Szelfi kérdőíve a bevont civil szervezetek számára 2023 augusztus 21-től három héten keresztül érhető el.

A Szenior Szelfi elkészítésének tervezett ideje 2023 utolsó negyedéve.

A „Közkívánatra szelfik” elkészítésére 2024 első, illetve második félévében kerül sor.

KIMARADTÁL? CSATLAKOZNÁL? BESZÁLLNÁL A MUNKÁBA?

Ha a fenti kérdések bármelyikére a válaszod „igen” – kérjük, keress bennünket az [email protected] e-mail címen.